Szervezet rendelete

   Kormányzók Titkársága rendelete

Oakland Megye Jövője Terv (OMJT)

Kiadta: Albert Lee kormányzó
Kiadva: 2016. nov. 20. (1949/3)
hatályos

Mi, tisztességes oaklandi polgárok, régóta arra vágyunk, hogy élve megyénk önrendelkezésének jogával, komoly lépéseket tegyünk iskoláink és oktatási rendszerünk hatékonnyá tételéért. A ciron emberek az 1948-as kormányzóválasztáson elmondták véleményüket: egyetértenek Edward Glover oktatási programjával. Oakland frissen megválasztott kormányzója a megyei tanács többségének előzetes véleményének kikérése után és a választópolgárokkal, valamint az illetékes szakmai szervezetekkel történő konzultáció után kihirdeti az Oakland Megye Jövője Tervet.

I. rész – A rendelet célja

1.§ Oakland megye területén minden közoktatási intézmény (beleértve: állami-, magán- és egyházi fenntartású intézmények) esetében kiemelt cél a (nem faji alapú) szegregáció érvényre juttatása. A rendelet célja, hogy egyenlő feltételeket teremtsen az ifjúság számára, és megkönnyítse a diákok, valamint a pedagógusok kiegyensúlyozott munkáját.

II. rész – Általános rendelkezések

2.§ (1) Jelen rendelet értelmében a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedésre képtelen, magatartászavaros, súlyosan szellemi fogyatékos, vagy csak kisebbségi nyelvet beszélő tanulók képzése az általános képzéstől elkülönülve történik. Lehetőség van továbbá az eltérő kulturális környezetben felnevelkedő tanulók elkülönített oktatására is.
(2) Az (1) bekezdésben említett tanulók speciális, számukra kedvező módon kialakított tanrend alapján folytathatják tanulmányaikat, erre a célra alkalmas intézményekben.
(3) A speciális tanrendű intézményekben biztosítani kell a megfelelő szakértői gárdát, illetve adott esetben a pszichológiai, illetve a gyógypedagógiai módszerek, eszközök meglétét.

3.§ (1) E rendelet hatályba lépése előtt megalakul az Oaklandi Pedagógiai Fejlesztési és Nevelési Központ (OPFK), amelynek feladata a szegregáció gyakorlati megvalósítása.
(2) Az érintett tanulók speciális intézményekben való továbbtanulásáról a pedagógusi, szülői, vagy orvosi tanács alapján az OPFK illetékes szakértői bizottsága dönt.
(3) A OPFK döntésének minden esetben kötelező eleget tenni.

4.§ A súlyosan magatartászavaros, beilleszkedésre képtelen diákok esetében az OPFK köteles hivatalból ellenőrizni a családi helyzetet és az életkörülményeket, bevonva a családsegítő és védőnői szolgálatot, ennek megfelelően dönt arról, hogy szükséges-e a tanulót bentlakásos intézménybe küldeni.

5.§ Minden állami fenntartású speciális intézményben a képzés díjtalan, az esetleges utaztatásokat, valamint a védőnői és családsegítő szolgálat létrehozatalát a megyei költségvetésből kell finanszírozni.

III. rész – Záró rendelkezések

6.§ Jelen rendelet a kihirdetését követő második tanév első napját megelőző tizenötödik napon lép érvénybe.

7.§ A rendelet be nem tartása 1000$-ig terjedő pénzbírságot, valamint az érintett gyermekek családból való kiemelését vonhatja maga után.


vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató